Kutatások szerint a boldog nyugdíjasok 5 évvel előbb elkezdenek tervezni.

Tudatosítás

Kinek-kinek mikor, de egyszer eljön az a pillanat, amikor elkezdünk gondolkodni azon, hogy nemsokára nyugdíjba megyünk vagy mehetünk.

Ez az első felkészülési lépés: tudatosítani, hogy ez egy döntés. Nem kell, hogy külső kényszer legyen. Választhatok, hogy előbb vonulok vissza, vagy váltok egy kényelmesebb munkára, ami nyugdíj után is űzhető, vagy megvárom a korhatárt, és akkor szépen elbúcsúztatnak a munkatársaim. De ezt a döntést nem elég az utolsó pillanatban meghozni.

Az anyagiak

Azt, hogy pénzügyileg fel kell készülni, általában mindenki tudja. A Google több tucatnyi találatot ad arra a kifejezésre, hogy “felkészülés a nyugdíjra”, és szinte mind az anyagiakkal foglalkozik. Ebben egy pénzügyi tanácsadó tud segíteni, én csak egy szempontot vetnék fel.

Magas jövedelemmel rendelkező, többnyire vezető emberek eddigre beállítottak maguknak egy komfortos életmódot. Ingó és ingatlan vagyonok halmozása, kényelmes, szépen berendezett lakás vagy ház, utazások, szórakozások (színház, koncert, vacsora étteremben), vendégek fogadása, vásárlások, mindez gond nélkül megvalósítható. Azt tapasztalom, hogy kevesen gondolnak arra, hogy ez mind jó, örömteli, kényelmes, de nem szükséges tulajdonképpen. Ugyanezt az életmódot feltételezik időskorukra, és kétségbeesve látják, hogy a nyugdíj kevés lesz ehhez…

Amikor amerikai oldalakat nézek ebben a témában, teljesen természetes, hogy a nyugdíjba vonuló ezekből visszavesz: például kisebb házba, sőt, akár olcsóbb megélhetést biztosító államba költözik, átnézi a kiadásait, és meghatározza, mi az, amire nincs igazán szüksége. Vannak a költségek, amik ezután nem fognak felmerülni: nem kell a munkába járásra költeni, nem kell évente x számú biznisz öltözetet venni, nem kell munka után beülni sörözni, nem kell étteremre költeni ebédidőben.

Ez tehát az első tanácsom: érdemes minden költést végigvenni, és tudatosítani: biztos, hogy enélkül nem tudunk meglenni? Biztos, hogy szükséges? Miről mondunk le a legkönnyebben? Saját tapasztalatomból tudom, hogy ha erre tudatilag készülünk, sőt, el is kezdjük kipróbálni a költségcsökkentést, nem fogjuk nagy lemondásnak érezni, hogy bizonyos dolgok nem lesznek. Ki fog derülni, hogy milyen kevés is elég.

Az életmód

Készülés nélkül a nyugdíjba vonulás első “mézeshetei” után úgy érezhetjük, hogy nem olyan, mint gondoltuk. Ha nincs célunk, bizonytalanná vált az identitásunk – ez főleg azokat fenyegeti, aki a munkában betöltött szereppel azonosították magukat -, haszontalannak érezhetjük magunkat. Fontos tudatosítani, hogy az új életformához hozzá kell szokni: az előnyök nem rögtön érződnek.

Jó annak, akinek a nyugdíjazás csak az eddigi munkájának elhagyását jelenti, mert amúgy is mást szeretne csinálni, vagy éppen tudatosan nem szeretne dolgozni. Mindenesetre bármi egyéb tevékenységben akarunk majd kiteljesedni, érdemes előbb elkezdeni kipróbálgatni: egy új hobbit, egy önkéntes munkát, egy sportot, új családi szerepet. Az átmenet sikeresebb, ha már benne vagyunk, és élvezzük az újat, és alig várjuk, hogy több időnk legyen rá.

Nyugdíjasként újfajta stresszorokhoz kell alkalmazkodnunk. Talán furcsa, de hiányozni fognak a megszokott feszültségek: a gyors döntések kényszere, a munkatársakkal való kisebb-nagyobb konfliktusok, az időrabló értekezletek feletti bosszankodás. Ezekhez évtizedek alatt hozzászoktunk, megtanultuk úgy-ahogy kezelni őket, panaszkodni róluk… Most ezek eltűnnek, és újfajta feszült helyzetekkel találjuk szembe magunkat, amire nem vagyunk felkészülve, elsősorban a családban.

A szerepek

Minden rendszer megbolydul, ha egyik tagja megváltozik, új szerepbe kerül, vagy újfajta módon viselkedik. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez természetes! Megváltoznak a szokások, időbeosztások. Aki eddig minden reggel elment, és este tért haza, most egész nap otthon “lebzsel”. Annak, aki eddig többet volt otthon, szabadon beosztva a teendőit, ez idegesítő lehet. Pláne, ha az illető most elkezd beleszólni mindabba, ami otthon történik, és eddig nélküle is kiválóan működött…

Megváltozik szerepeink súlya: a dolgozó, családfenntartó szerep háttérbe kerül, és nagyobb súlya lesz a férj/feleség, apa/anya, esetleg nagypapa/nagymama szerepnek. Meg kell válnunk munkahelyi szerepeinktől: a vezetőtől, a munkatárstól, a megbecsült szakembertől …

Több probléma lehet az új helyzettel:

  • Munkahelyi szerepünket bevisszük a családba: otthon is főnökösködünk, oktatunk, projektet tervezünk vagy szakértősködünk. Nem kell leírnom, mindenkinek a képzeletére bízom, mi fog történni.
  • A családtagoknak eltérő elképzelései lehetnek a jövőről. Lehet, hogy gyerekeink arra készülnek, hogy többet segítünk az unokák körül, és nem sejtik, hogy mi viszont titkon azt tervezzük, hogy beiratkozunk  szabad bölcsész szakra, mert mindig is érdekelt a filozófia. Lehet, hogy a feleség azt tervezgeti, hogy többet fogunk otthon barkácsolni, mi viszont már elköteleztük magunkat egy civil szervezetnél önkéntes munkára. Vagy a férj arról fantáziál, hogy végre finom házikosztot és sütiket kap minden nap, a nyugdíjba vonuló feleség viszont már megbeszélte a munkahelyén, hogy ezután is be fog járni részmunkaidőben.

Egyeztessük terveinket a családdal! Tegyük ki az asztalra az igényeket, és beszéljük meg, ki mire számíthat az új élethelyzetben. Sok későbbi feszültséget előzhetünk meg.

A lelkiek

Talán nem meglepő, hogy én ezzel a témával foglalkozom inkább, és közben úgy látom, 60-asoknál ez a pszichológiai felkészülés kisebb hangsúlyt kap.

Amikor azt írtam, hogy a megszokott életstílus sok eleméről le lehet mondani, arra is gondoltam, hogy 60 fölötti életszakaszunk feladata nem a (költséges) kifelé élés. Nem a felhalmozás, nem a világban való utazgatás, hanem az tapasztalatok átadása, a világ felé adott szolgálat, és a a belső utazás: (át)értékelés, integrálás, számvetés, a megtörtént dolgok elfogadása, a megbékélés. Ezt pedig bárhol lehet csinálni, nem kell hozzá Indiába menni, de még 5 szobás házban lakni sem…

A nyugdíjas évek a személyiségfejlődés utolsó, jelentős életszakasza. Ezért óva intek mindenkit attól, hogy nyugdíjas életének minden percét betervezze, és tevékenységekkel töltse fel. Legyen idő a szemlélődésre, belső munkára, az elfogadás, az együttérzés kifejlesztésére. Ennek a hasznát mindenki élezni fogja!