Visszatekintés írásban

Visszatekintés az életünkre: jó-e nekünk? Érdemes-e visszatekinteni az életünkre az időskor küszöbén? Nem válunk-e keserűen nosztalgiázóvá, a “régen minden jobb volt” attitűd áldozatává?

Mire jó a visszatekintés?

Az, hogy ha a múlton töprengünk, önmagában még nem jelenti azt, hogy nem élünk a jelenben. Nem arról van szó, hogy az elkövetett hibákon rágódjunk, az el nem ért célokat listázzuk, vagy sajnáljuk magunkat, hogy bizonyos dolgokat már soha többé nem tehetünk meg.

A múltra való visszatekintés azt jelenti, hogy számba vesszük a lehetőségeket is, a nehézségeket is. A jót és és a rosszat is látjuk, de nem kapaszkodunk beléjük.

Emlékeink felidézése lehet az önkifejezés egyik formája is, főleg, ha művészileg megformálva papírra is vetjük. Sokaknak fontos, hogy kulturális gyökereik, az átélt történelem így megmaradhat az utókornak.

A fontos pillanatokra való emlékezés lehetővé teszi, hogy összekössük a pontokat: hogyan váltunk azzá, amik vagyunk. Minden változás közepette mi volt az az állandóság, folytonosság, amit az identitásunknak nevezhetünk. És mi lehet fontosabb annál, hogy idős korunkra tisztába jöjjünk magunkkal?

Mire emlékezünk?

Életünk jelentős pontjait valószínűleg könnyű lesz felidézni.

Eszünkbe fognak jutni az “elsők”: az első nap az iskolában vagy egy munkahelyen, az első utazás, az első találkozások később fontossá váló emberekkel.

Visszatekinthetünk az álmainkra: mi mindent szerettünk volna elérni? Mi valósult meg ezekből, legalább részben? Kirajzolódhat egy irány, ami megmutatja, hogy bár nem pontosan azt, akkor és úgy értük el, de mégis mi az, ami mindig fontos volt, mi az a téma, ami egész életünkben foglalkoztatott minket?

Jelentősek az utolsó alkalmak is. Amikor utoljára beszéltünk egy kedves ismerőssel, utoljára jártunk valami fontos helyen, utoljára csináltunk valamit. Érdemes visszaidézni a búcsúkat, veszteségeket is. Ezek is fontos pontokat rajzolnak ki az életút mentén.

Az “átmeneti” időszakok, krízisek felidézése révén utólag tudatosíthatják, miért voltak fontosak ezek az életszakaszok. Ezek azok az időszakok voltak, amikor a megbízhatóságot felváltották a bizonytalanságok, kétségek: valami nem volt a helyén, de még nem volt tiszta, mi is lenne jó ehelyett. Ilyenkor tele voltunk érzésekkel: elégedetlenséggel, haraggal, félelemmel, reménnyel. Már nem jó, ami van, de azt kívántuk, ne változzon semmi. Ezekre az időszakokra pontosan azért emlékezünk, mert az érzelmek dinamikája mély nyomokat hagyott. Ugyanakkor ez az érzékeny időszak lehetőség: alkalom arra, hogy változtassunk, új célokat tűzzünk ki, vagy másképpen kezdjünk el élni.

Az időskori krízis terápiája

Az életre való visszatekintést terápiaként is használják. Idős emberek, akiket veszteség ért, valamivel a múltból nem tudnak megbékélni, valamit nem értenek, a terápia segítségével tovább tudnak lépni, jobb életminőséget tudnak kialakítani maguknak. Ez azért is fontos, mert a múltbeli emlékek, tapasztalatok tudat alatt befolyásolják az aktuális megéléseket.

A visszatekintésre több lehetőségünk van.

A legegyszerűbb, amikor egymásnak – a családban, barátokkal – mesélünk. Valamiről, ami most történik, eszünkbe jut egy emlék, és szívesen elmeséljük. Ilyenkor megérthetünk valamit a múltból, magunkról. Segítségül hívjuk a képzeletünket is, hiszen mesénket általában így kezdjük: “Képzeljétek el!”. Ez gyógyító hatású: erősíti a képzelőerőnket, élénkebbé válnak az emlékeink, ezáltal több lehetőséget tudunk elképzelni a jövőnkre gondolva.

Le is jegyezhetjük az emlékeinket. Fontos, hogy írás közben is érzelmekkel telítve átéljük a múltbeli eseményeket – ez is gyógyító hatású lehet. Nyugtalanító élmények leírásakor megbékélhetünk azokkal, újraértelmezhetjük a történteket, tanulhatunk magunkról. Érdekes, hogy mások visszaemlékezéseit olvasva is tapasztalhatunk ilyen hatást – talán ezért szeretünk önéletrajzokat olvasni. (Én legalábbis szeretek.)

Coaching beszélgetéseink során is használunk különböző technikákat a visszatekintésre, a folyamatosság érzékelésére: mi mindenen mentem keresztül, amíg ide jutottam, hogyan vezettem az életemet, milyen döntéseket hoztam bizonyos pontokon? Ez fontos felismerésekhez vezethet, segíti a jelen megértését.

A velünk történtek identitásunk fontos részét képezik, ezért érdemes időről-időre emlékezni, visszatekinteni, bármilyen formában.

Az írást inspirálta: Verena Cast: Ami igazán számít, az a megélt élet (Dialóg Campus kiadó, 2012.)