Fejlődés az élet során

A személyiség fejlődése a születéstől a halálig tartó, tapasztalataink hatására történő folyamat. E fejlődés lehetősége minden ember számára adott: fokozatos, szakaszokban történő kibontakozást jelent, ahogy az identitásunk újabb és újabb elemekkel gazdagodik.
Igen, idős korban is!
Ahogy haladunk előre az életünkben, fokozatosan, egyre inkább a „Ki vagyok én?” kérdésre keressük a választ.
Személyiségünk fejlődése nem folyamatos, kényelmes, fájdalommentes folyamat. Szakaszokban zajlik, egy-egy fejlődési szakasz végére pedig megbomlik az egyensúlyi állapot, ami problémákkal jár, de ez szükséges ahhoz, hogy a további fejlődés bekövetkezhessék. Ez a fejlődési krízis fordulópont, valami régi elengedése, és egy új életszakasz kezdete.

Fejlődés – krízisek által

Hogyan ismerhető fel a krízis? Amikor a következő kérdések erősen foglalkoztatnak bennünket:

• „Nem tudom, ki is, mi is vagyok valójában?”
• „Nem tudom, merre tart az életem.”
• „Bizonytalan vagyok szerepeimben.”
• „Szorongok a jövőtől.”

Azt érezhetjük, hogy felbomlott életünk rendje, valami káosz van a gondolatainkban, az érzéseinkben. Ilyen érzéseket tapasztalhatunk 60 éves korunk körül is.

A krízisben ható motivációs erők vezetnek el a megoldáshoz, amelynek eredménye, “nyeresége” egy újabb tudás, az identitás újabb eleme, a fejlődés magasabb szintje.

Mire 60 évesek leszünk, már túl vagyunk gyerekkorunk, serdülőkorunk és felnőttkorunk hét fejlődési krízisén, és valószínűleg jól megoldottuk őket…

Fejlődési krízis öregkorban

Megfelelően éltem az életem? Ez a nyolcadik, utolsó életválság kérdése.

Ez egyben egy érlelési folyamat is: meg kell érni az elengedésnek és az új állapot megszületésének is. Ezért jó, ha nem siettetjük a „megoldást”, hanem benne maradunk, esetleg támogatást kérünk abban, hogy jól átforgassuk magunkban a gondolatainkat és az érzéseinket.

Az utolsó fejlődési feladat a visszatekintés.
Végiggondoljuk életutunkat, elemezzük, mit értünk el életünk folyamán, milyen élményeink voltak, hogyan reagáltunk eseményekre. Szintetizáljuk a tanultakat, bölcsebbé válunk. Kiderül, mi az, ami igazán fontos, ami értelmet ad az életünknek. Ha valami felé hívást érzünk, belefoghatunk új dolgokba is.

A krízis egyik kimenetele lehet a kétségbeesés: ha nem vagyunk megelégedve azokkal a dolgokkal melyeket megéltünk, alkottunk.

A krízis másik kimenetele az én-integritás érzése lehet: úgy ítéljük meg, nem éltünk hiába, hagytunk valamit magunk után. Következtetéseinket a gondolkodásunk, hiedelmeink, érzéseink jelentősen befolyásolják. Jó, ha egy külső támogató hozzásegít, hogy az eredmény személyiségünk fejlődése legyen.