Ez a címe (kérdőjel nélkül) a könyvnek, amit olvasok – merthogy megint vettem három könyvet a témáról. Az egyikről már írtam blogbejegyzést.

Ebben a könyvben széles áttekintése van a témának: biológiai, gazdasági, társadalmi, pszichológiai tényezőket is alaposan ismertet.

A biológiai öregedés

A szerző orvos, így egy csomó érdekes kutatásról ír, amikkel a tudósok már régóta megpróbálják feltárni az öregedés mikénjét és okát. Nem, nem (csak) minket használnak erre a célra, hanem ecetmuslicákat és egereket is. Ugyanis a kutatáshoz az kell, hogy az illető élőlénynek rövid élete legyen. Ezekből a vizsgálatokból mindenféle teóriák születtek. Talán mind ismerjük az elhasználódásról szólót, például, hogy a szívünk x mennyiségű dobbanásra van tervezve, és ha azt megcsinálta, nem tud tovább élni. Más szervekre is vannak ilyen feltételezések, de ezek nem bizonyultak igaznak. Nekem a legérdekesebb a „szex vagy hosszú élet” modell: eszerint tulajdonképpen arról van szó, mire használjuk az energiánkat. Vagy sok utódot nemzünk (ld. szegény laboratóriumi fehér egér) és rövid ideig élünk, vagy keveset, és akkor viszont hosszú lehet az életünk. Persze, ha le nem vadásznak, vagy el nem üt a villamos. (A képen párzó ecetmuslicák… )

Szó esik persze a genetikáról is: nyilván befolyásolja az egészségünket, és ezzel az időskorunk minőségét, hosszát is. Vagyis már születésünkkor meg van valamennyire határozva, hogy milyen hosszú életre leszünk képesek. Ami nagyon tetszett: bevezeti az „életerő” (vitalitás) fogalmát. Ez egy velünk született képesség, az energia, ahogyan élünk. Látszik a gyerekeken is, és látszik az időseken, ki mennyire energikusan gondolkozik, mozog, beszél, dolgozik, veszi az akadályokat. Ettől is függ, milyen hosszú életre számíthatunk.

A történelem

Érdekes az is, hogy a történelem során meddig éltek az emberek, és miben haltak meg. Attól is függően persze, hogy ugyanazon korban milyen körülmények között éltek – gazdagok voltak, bőven volt mit enniük, védettek voltak a külvilágtól, vagy éheztek, megfagytak, vagy fertőző betegségekben korán meghaltak. A járványok jelentős pusztítók voltak, életkortól függetlenül – voltak korszakok, amikor „öregedés”-ről szó se lehetett. Évszázadokon keresztül a megszületett csecsemők többsége meg sem érte az első születésnapját.

A mai helyzetet ismerjük: a modern orvostudomány hosszú évekkel tudja meghosszabbítani az életünket. Persze, itt meg felmerül annak a kérdése, hogy érdemes-e? Az élet minősége vagy hossza fontosabb?

Orvosok és öregek

Az orvos szerző ezen a területen ismerős leginkább.

Azt vizsgálja, hogy bár az orvostudomány technikailag képes arra, hogy meghosszabbítsa az életünket, de vajon a társadalom hogyan fogadja ezt, és maguk az egyének, felkészültek-e rá, hogy éljenek a lehetőséggel? Gondoljunk csak a nyugdíjkorhatárra: a szerző szerint hiba, hogy ezt adminisztratív úton, egységesen határozzák meg, hiszen vannak emberek, akiknek már 60 évesen pihenésre van szükségük, és vannak, akik 70 körül is energikusan képesek dolgozni. (Saját megjegyzésem: a munkaerőpiac szempontja is létezik. A fiatal korosztály munkába lép, az emberi munka egyre kevesebb lesz, akkor vajon hogyan néznének az öregekre, ha tovább maradnának a piacon?)

Az orvosokat pedig néhány kritikával illeti: az idősek esetében még inkább hátrányos, hogy nem az egész embert, hanem – szakorvosként – egyes szerveit, egyes funkcióit vizsgálják és kezelik. Ha valaki látta már, mennyi gyógyszert szednek (amik persze aztán kölcsönhatásba lépnek és bajokat is okoznak) és mennyi kezelésre járnak idős emberek, akkor tudja, miről van szó. Holott ebben a korban (is) minden mindennel összefügg, az embert összességében kellene nézni, és megkérdezni, mit szeretne. Hiszen magának az egyénnek is lehetnek preferenciái, mi az, amitől szenved, és szeretne megszabadulni, és mi az, amit elvisel, elfogad, mint életkorának természetes velejáróját. A kutatók néha elcsodálkoznak, hogy számos nyavalyával küzdő idősek a közérzetüket mennyire jónak mondják.

Az életmód

Természetesen szó van a könyvben arról is, hogy az életmód – a táplálkozás, mozgás stb – hogyan befolyásolja az élet hosszát és főleg a minőségét. Egy dolgot emelek ki ebből: meghatározóak a társas kapcsolatok, az ezekben átélt veszteségek kezelése, az elérhető támogatás, a nyitottság a világra.

És itt megint az orvosokra mutat a szerző: sokkal fontosabb a beteg mellett állni, odafigyelni az igényeire, mint gyógyszerezni és a végsőkig életben tartani. (A szerző hazájában, Hollandiában megteheti az idős ember, hogy lemond az életvégi, kínzó kezelésekről.) Nem kórházba vinni, hanem a szűkebb, ismerős környezetben megtenni mindent, hogy erre ne legyen szükség.

Idézet a könyvből:

Az idős embereknek számos olyan problémájuk van, amely nem orvosi, hanem valmilyen egyéb cselekvést kíván, még akkor is, ha a háttérben mindig valamilyen betegség, vagy testi korlát áll. E problémák gyakran a közérzettel függnek össze, és az orvostudomány erre adott reakciója korántsem megfelelő. 

A nyilvános és a szakmai vitákon rendszeresen felvetődik a kérdés, vajon erkölcsileg védhető-e, hogy idős emberektől életigenlő hozzáállást várunk; hogy céljaikat ők maguk határozzák és valósítsák meg. Ha valakinek ahhoz van kedve, hogy apatikusan üljön egy padon, miért ne tehetné meg? Ugyanakkor fel kell, hogy tegyük magunknak a kérdést, vajon a mai társadalmi rend valóban megteremti annak feltételeit, hogy az idős emberek életigenlők legyenek? Vajon mai társadalmunkban valóban egyenjogúak az idős emberek? Vajon megkapják a szükséges támogatást, és kellő megbecsülésben részesülnek?

(A könyv: Rudi Westendorp: Öregség öregedés nélkül – Hosszú élet és vitalitás, Libri Kiadó)