Az öregedés mindenkit foglalkoztató probléma. Szorongunk a jövőbeni, öregedéssel járó betegségektől, a magánytól, a kiszolgáltatottságtól. Lehetne még sorolni, kinek-kinek mi a mumusa.

De van egy másik irányzat is: szálljunk szembe az öregedéssel! Ne fogadjuk el, hogy az öreg ember csak beteg, ráncos, rosszul mozgó, nehezen tanuló, unalmas nyugger lehet.

Az öregedés megállítható (?)

Szembeszállnak az öregedéssel a kozmetikai cégek, az egészségipar, a testedzés-ipar, ma már a divatipar is. Egyre-másra tűnnek fel a 60, 70 éves modellek, az ősz hajú, de finom bőrű reklámarcok, a maratont futó 80 évesek. És mi bekajáljuk. Elhisszük, hogy meg lehet állítani, sőt, vissza lehet fordítani az öregedést. Elhisszük, hogy az a lényeg, hogy szépen öregedjünk. Hogy ha botoxozunk, méregdrága krémeket kenünk magukra, vagány divatos ruhákat hordunk, akkor nem öregszünk. Vagy legalábbis nem látszik.

Vannak, akiknek a szakmájukhoz tartozik, hogy mindig szépnek kell lenniük: színésznők, médiamunkások, más közszereplők. A celebekről és influencerekről, anti-aging árujukat eladni akarókról ne feledkezzünk el. Ez a lényegükhöz tartozik.

De biztos, hogy ez a lényeg? Mármint a mi lényegünk? Öregedés: csak szépen érdemes!?

Öregedés – kívül vagy belül?

Az öregedés, és ezzel a fizikai képességeink, a külsőnk megváltozása természetes folyamat, ráadásul sokban függ a genetikánktól, eddigi életmódunktól, az átélt stresszektől. Félreértés ne essék: egyáltalán nem vagyok ellene annak, hogy testi egészségünket,  fizikai képességeinket fontos megőrizni, és ezért tennünk kell.

Az öregedés azonban azt is jelenti, hogy testünknek már nem arra van szüksége, amire 20-30 évesen volt. Hanem olyan testmozgásra, ami nem versengő, nem megerőltető, fájdalmat és sérüléseket okozó, hanem szelíden edzi a rugalmasságunkat, megtartja izomerőnket, kimozgatja az ízületeinket. Nem spártai, drasztikusan fogyasztó, mindig a legújabb divatot követő diétákra, hanem egyéniségünkhöz illő étrendre.

És mindezekre sem azért, hogy szépek és „fiatalok” maradjunk. Hiszen nem ez a hivatásunk.

Az öregkor fontos

Az öregedés egy fontos életszakaszunk. Talán eddigi írásaimból kiderült, hogy az öregkor legfontosabb feladatának a befelé figyelést, lelki kérdéseink megválaszolását, személyiségfejlődésünk, életfeladatunk beteljesítését gondolom. Rengeteg dolgunk van! Miután minden családi és társadalmi elvárást teljesítettünk, most lehetséges és érdemes tágítani a látóhatárt, és megtalálni, hogy miben tudunk kiteljesedni, mit tudunk szívből, saját „hívásból” (ld. hivatás) adni másoknak.

Az öregedés a lélekben is nyomot hagy: ha elhisszük, hogy „most már nem érdemes” újat tanulni / foglalkozást váltani / kipróbálni valamit, amit régen szerettünk volna…  Nem, nem gondolom, hogy „minden lehetséges”, de azt igen, hogy sokkal több, mint amit a mókuskerékben futva el tudunk képzelni.

Öregkorban ezért tartom fontosnak a fizikai test karbantartását: hogy energiáink ne a gyógyszerszedésre, lassuló mozgásunkra, eleséstől való félelmünkre fordítódjanak, időnk ne az orvosi rendelőkben teljen el, figyelmünket ne testi nyavalyáink kössék le.  Akkor tudunk a lelkünkkel foglalkozni, ha a testünk aránylag rendben van.

Fontos örömteli melléktermék, ha tánclépésekkel el tudjuk ringatni kisbaba unokánkat, vagy utána tudunk futni, amikor biciklizni tanul, el tudjuk kapni, amikor hatalmas lendülettel leér a csúszda végére…