öregedés-választás

Ezt a bejegyzést egy beszélgetés inspirálta öregedés témában Tisza Kata és Dr. Bárdos György között. Gondoltam, néhány – számomra – érdekes témát közzé teszek az öregség kutatóinak gondolataiból.

Életkor: hányféle van?

Evolúciós szempontból az életnek addig van értelme, amíg az élőlény termékeny, utódot képes a világra hozni. Az ember az egyetlen, aki kitolta az életkorát az “aktív koron” túlra. Sőt, az aktív kort is folyamatosan hosszabbítja, a szaporodóképesség határai egyre inkább kitolódnak. Az öregedés – ami az ember sajátja – tulajdonképpen ennek az aktív koron való túl élés.

Biológiailag 120-130 év lehetne az élettartamunk, de természetesen ezt a lehetőséget kevesen tudják kihasználni. De a várható élettartam így is nő. Persze, kérdés, érdemes-e sokáig élni, bárhogyan? Vagy inkább a jó életminőségre törekedjünk, addig, amíg adatott?

Van tehát egy biológiai korunk, egy kronológiai (az évek száma), de létezik szociális, sőt, filozófiai korunk is. Ez utóbbi egy belső meggyőződés, azt mutatja, hogy egyénként hogyan vélekedünk saját életkorunkról és lehetőségeinkről.

A tudomány szerint biológiailag háromféle öregedés van. A “leromló” öregedés azt jelenti, hogy egy bizonyos kor felett csőstül jönnek a bajok, egészségromlás, betegségek, gyors öregedés. A “szokásos” öregedés az, amikor folyamatosan veszítjük el ilyen-olyan képességeinket, lassan, fokozatosan romlanak bizonyos funkcióink. És lehet az öregedésünk “szép”, amikor sem betegségekkel, sem funkcióink jelentős romlásával nem találkozunk. Ezt lehet befolyásolni: a kutatók szerint már sokkal korábban, 30-40 éves korban elkezdve az életmódunkra figyelést, meg tudjuk valósítani a “szép” öregedést.

Szociális életkorunk

Erről érdemes egy kicsit többet gondolkodni, mert nagyon fontos meghatározója annak, hogyan öregszünk.

A társadalom nomrákat állít fel arra nézve, milyennek kell lennie, mit kell csinálnia az embereknek életkor, nem, stb. szerint. Az idők folyamán az öregeknek különböző társadalmi szerepek jutottak, a megbecsült “Vének Tanácsától” az aktív elpusztításig.

Kérdés, hogy ma mi a szerepük az öregeknek, hogyan tekintenek rájuk? Kultúránként különbözik, milyen szerepeket szánnak az időseknek: van, ahol előző szociokulturális közegükből kiesve, egy másik közegben megbecsültek (pl. nyugdíjazás után önkéntes munkák és közösségek), de van, ahol az “öreg=hülye” – ahogy az egyik kutató megfogalmazta. Sajnos, azt hiszem, nálunk inkább ez utóbbi jellemző.

Pedig ahol az idősődő ember megtalálja saját megbecsült helyét a társadalomban, ott a biológiai öregedése is lelassul. Rengeteg kapacitását és kompetenciáját tudja kihasználni a neki való tevékenységekben. Lehet az öregedést deficitekkel azonosítani, de Erikson pszichoszociális fejlődési modellje már feltárta, hogy az utolsó életszakaszban jelentős fejlődési potenciálunk is van!

Egyéni megélések

Természetesen nem kell, hogy személyes gondolkodásunkat magunkról, életkorunk megélését a társadalmi normák szabják meg! Felül tudjuk írni társadalmi státuszunkat. Nem a korunkat kell megtagadni, hanem a hozzá tapadó előítéleteket.

Öregkorunkat meghatározza az, hogyan éltünk fiatalon és középkorúan. Társadalmi normák szerint, beidomulva, gondolkodásunkat bezárva, vagy nyitottak maradtunk, fizikailag és mentálisan is . Az életközépi válság egy fontos döntési pont. Ekkor teszünk egy fontos választást: benne maradunk-e egy számunkra már nem megfelelő élethelyzetben, a külső elvárásoknak megfelelve, vagy “vállalva a fájdalmat, megszüljük magunkat” (Tisza Kata szavai).

Én azt gondolom, soha nem késő integrálni tévedéseinket és veszteségeinket, és azt választani, hogy önazonosan élünk.