Félek a coachingtól!

Jogos félelmeid lehetnek attól, hogy egy coachnak őszintén feltárd, ami a szívedet nyomja.

Nemrégiben rövid, gyors felmérést készítettem 60 körüli ismerőseim körében. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják őket és milyen érzéseik vannak a korukkal kapcsolatban, mit várnának el egy coaching folyamattól, illetve a coachtól, ha segítséget kérnének tőle.
Szerencsére feltettem azt a kérdést is, hogy mitől félnének, miért NEM vállalkoznának coachingra? Erre jöttek a legmeglepőbb válaszok. Nagyon foglalkoztatott a sok félelem, nem értettem. Hiszen az egyik legfontosabb dolog a beszélgetéseink során, hogy a kliens teljes biztonságban érezze magát!

Mindig félünk az újtól, attól, amit nem ismerünk, vagy még nem tapasztaltunk. De ha nem vágunk bele, soha nem tudjuk meg, hogy megéri-e a kockázatot. (Lost)

Aztán rájöttem, hogy nekem rengeteg olyan élményem volt, hogy valakivel – vagy egy csoporttal – megosztani legbensőbb érzéseimet JÓ, felszabadító vagy gyógyító élmény. De úgy vállalkozni coachingra, hogy valaki ezt nem tapasztalta meg, valóban félelmetes lehet. Nézzük, hátha el tudom oszlatni az aggodalmakat!

Lehetséges aggodalmak

1. „A coach majd megítéli, rosszallja a döntéseimet, tetteimet, amiket elmesélek neki.”
Pontosan tudatában vagyok annak, hogy minden ember, egy adott helyzetben a számára lehetséges legjobb döntést hozza, legésszerűbb lépést teszi. Mindennek, amit tett vagy tesz, jó oka van. Ha én nem az ő cipőjében járok, nem tudhatom, miért döntötte, tette, amit tett. Ezért nem tudom és nem akarom ezt minősíteni. A múltbeli „tévutakat” arra használjuk, hogy meglássuk benne a jót, és tanuljunk abból, ami nem sikerült.

2. „A coach majd megkérdőjelezi, meg akarja változtatni a célomat, bele akar szólni az életembe.”
A coaching célját a kliens határozza meg. Ahogy előbb írtam, nem járok az ő cipőjében, milyen alapon vonnám kétségbe hogy a kitűzött célja számára fontos és helyes? Dolgozunk a célon, igen: a realitásán, a pontosításán, hogy egy halvány szándékból erős és határozott cél legyen. De a kliensé, nem a coaché…

3. „A coach majd kritizálja a gondolkodásomat, butának tart.”
Coach-ként pontosan tudom, hogy a gondolkodásodat, hiedelmeidet, meggyőződéseidet sok minden formálta, amíg ide értél (ld. 1. pont), jó okod van így gondolkodni, ahogy. Miért tartanálak butának? Amit teszek: igyekszem kitágítani a perspektívádat, új nézőpontokat ajánlok, hogy Te magad – ha akarod – változtass a gondolkodásodon. De nem azért, mert „buta vagy”, hanem azért, hogy láss új utakat is magad előtt.

4. „Később meg fogom bánni, hogy miket meséltem el a coachnak.”
Először is: amit elmeséltél, köztünk marad. De azt hiszem, ezt tudod, és nem ezért félsz. Hanem miért? Hogy kimondtál esetleg olyan dolgokat, amiket szégyellsz és ezért eddig magadban tartottad? Ha ez történik, felszabadító lesz. Hogy én majd elítéllek, amiért ilyeneket gondolsz vagy teszel? Biztosan nem (ld. 1 pont). Tőlem megértést és elfogadást kapsz, úgy, ahogy eddig talán mástól még soha.
Egyébként: annyit mondasz el, amennyit akarsz. Semmire nem leszel kényszerítve.Bármit kérdezek, mondhatod azt, hogy „Stop!” – ide ne menjünk.

5. „A coach majd pontos recepteket ad, vagy általánosságokat.”
Amikor azt mondom, hogy a coaching személyre szabott műfaj, arra gondolok, hogy soha nem adok általános, mindenkire érvényes javaslatot. Egyáltalán, igyekszem tartózkodni a javaslatoktól. Meg fogsz lepődni, milyen klasszul fogod Te magad megtalálni a megoldásaidat.

6. „A coach majd saját magát fényezi, és én kisebbnek fogom érezni magam…”
Huhh, ezt nagyon nem! A coach valóban törekszik az „egyenlő szemmagasságra”, pontosan tudva, hogy két felnőtt ül együtt, nem Nagy-Kicsi viszony van köztünk. Minimálisat beszél magáról – és ha igen, tévedéseiről inkább, mint dicsőségeiről… A coach emelni, erősíteni akar, nem lenyomni.

7. „A coach majd olyasmibe is beleszól, amiben nem kértem segítséget”
A folyamat elején pszichológiai szerződést kötünk, amiben megállapodunk a témákban és a keretekben. A coach igyekszik ezt tartani. Ha szükségesnek látja, hogy kilépjünk, mindenképpen az engedélyedet fogja kérni. Mondhatsz nemet.

8. „Ha nemet mondok valamire, vagy kritizálom, kifejezem az elégedetlenségemet, vagy kétségeimet, a coach majd megsértődik, kioktat, elutasít.”
Nem fog neki jól esni. De a coach azért dolgozik sokat saját személyiségén, hogy az ilyesmit megfelelően reagálja le. A kritika önvizsgálatra készteti, és megbeszéli veled, mit lehetne tenni, hogy mindketten jól legyetek.

9. „A coach majd olyan feladatot ad nekem, amit nem szeretnék megoldani.”
Ez előfordulhat. Megbeszéljük. Semmit nem kötelező megcsinálnod (emlékszel: két felnőtt ember…). Ha azután sem akarod, hogy a coach elmondja, miért tartja ő szükségesnek, vagy mennyiben vinne Téged előre, akkor nem csinálod. De lehetséges, hogy új utakat nyit meg, ha beszélünk arról, miért nem.

10. „Attól félnék, hogy nem haladunk előre…”
A coaching folyamat lényege a haladás. Az lehetséges, hogy vannak benne megtorpanások (amik néha elmélyülések), lelassulások, talán visszakanyarodások is, de hosszabb távon biztosan előre haladunk. Tudom, néha nehéz lehet kivárni, de higgy a folyamatban! A coaching nem egy applikáció, ahol klikkelésre feljön a megoldás.