Azt a kritikát kaptam, hogy az online „profilom” – amilyennek látszom a neten -, borzasztó zagyvaság, szétesettség. Gondoltam, megnézem, hogy valóban olyan zavaros személynek látszom-e, aki maga se tudja, hogy kicsoda és mit akar (magáról mondani). Kigugliztam hát magam.
Mondhatom, remekül szórakoztam.
A vegyészmérnök
Felnőtt életem majd’ minden szakaszáról találtam információkat. Ha időrendbe teszem: kémiai szakcikkek társszerzőjeként kezdődöm. Valóban, 8 évig voltam tudományos kutató, sose tagadtam, hogy nem orvosdoktor vagyok, hanem szerves kémiából szereztem a címet (az egyik cikk, ami a disszertáció alapjául szolgál, fent van a neten). Gyógyszeripari múltam titkos: nem látja a Google. Nem csoda, ami egy cégen belül történik, az nem mindig nyilvános. Pedig a gyógyszerfejlesztés szakmai életem fontos része volt, és amilyen tapasztalatokat ott szereztem, ma is hasznosítom.
A projektmenedzser
Aztán – már szabadúszó tanácsadóként, trénerként – hosszabb ideig foglalkoztam projektmenedzsment tanácsadással, coachinggal. Hiszen 17 évnyi projektmenedzseri tapasztalatomat és a téma iránti vonzalmamat tudtam így megmutatni, összekapcsolva a humán fókuszú szervezetfejlesztés és a személyes kompetenciafejlesztés iránti elkötelezettségemmel. Cikkeket írtam, blogot vezettem (éppen mostanában adtam át másnak), PM szakmai körökben előadásokat tartottam, voltam Projektmenedzsment Konferencia szervezőbizottságának tagja, tartottam ott workshopot – World Café módszerrel. Ezeknek mind van nyoma a neten. Főleg arról próbáltam meggyőzni a projektmenedzsereket, hogy embereket menedzselnek, nem feladatokat – és nem fog menni anélkül, hogy megértenék, hogyan működnek. Több-kevesebb sikerrel….
A projektszemlélet valami olyasmi, amit magánéletben is tudunk használni – nagyon szerettem volna erre a strukturált gondolkodásra rávenni embereket coachinggal. Meggyőződésem, hogy sokan vezetnék sikeresebben az életüket, ha ezt már a suliban elsajátítanák. Ketten szerepelünk ezen a honlapon, ami ma is él…
Az ismeretterjesztő
Ha már magánélet: egy kommunikációs tréner miért ne osztaná az észt a családon belüli kommunikációról? Ugyanúgy rontjuk el, ahogy a munkahelyen. Ezért – még kezdő tréneri lelkesedéssel – írtam erről is. Meglepve láttam, hogy még ezek a cikkek is megtalálhatók…
Cikk írás: írtam a Coachszemlébe, az Üzlet és Pszichológiába, a Vállalatépítő online folyóiratba, vendégbloggerként a Megoldás.Most-ba, a Tudatos Vezetés-be (ami később átkerült a HR Portál hrblog-jába) .
Szenvedélyesen érdekelnek a modern, emberséges, boldog munkahelyi szervezetek, amikből még nagyon kevés van itthon… Tartozom viszont egy közösségbe, akikkel eltökéltük, hogy „hirdetjük az igét” ebben a témában: én egy szakmai bloggal is elindultam ebbe az irányba…
A civil aktivista
Civil szervezetben önkéntesként fiatalokat mentoráltam, ebbéli minőségemben előadtam konferencián – ezt is megtalálta a Google. Ahogy azt is, hogy részt vettem szervezetfejlesztés témájú EU-s projektben. Ma is használom azokat a módszereket, amiket akkor finn társainktól tanultunk. Civil szervezeteknek ma is tartok tréningeket, ez is hozzátartozik a „portfolióm”-hoz. Sőt, fontos része az életemnek, hogy önkéntesként dolgozom a civil PAF – Az emberibb egészségügyért Alapítványnál. Kórházi szervezeteket fejlesztünk, orvosokat, egészségügyi szakdolgozókat coacholunk, tabu témákról tartunk nyílt képzéseket.
A szervezetfejlesztő, tréner, coach, tanácsadó
Amellett, hogy – ezen az oldalon megjelenítve – coachként 60 körüliek életstratégiáinak megfogalmazásában segítek , egy tanácsadó cég munkatársaként szervezetfejlesztési projektekben készítek szervezeti diagnózisokat, tartok workshopokat, tréningeket. Természetesen szerepelek szakmai társulások coach-regisztereiben – ezek közül legfontosabb az Etalon Coaching Társaság, aminek igencsak aktív tagja vagyok. Aztán ott van még a Coachszövetség „Minősített coachok Szaknévsora„, ahová a Szövetség szakmai-minőségi követelményeinek megfelelt coachok kerülhetnek. És amire nagyon büszke vagyok: az angliai Bach Centre regisztrált tanácsadója lettem.
Zavaros a kép? Lehet, de én látom a „vörös fonalat” ami végig vezetett ezen az úton. És egyáltalán nem bánom, hogy ennyi minden érdekelt, ennyi mindennel foglalkoztam. Bátorítok minden 60 körüli társamat, kanyarogjon el nyugodtan, amerre a szíve (érdeklődése) vezeti! Ki tudja, belőlem is mi lesz még…
„Ez mind én voltam egykor”: Füst Milán fantasztikus könyvének címe – bocs, hogy plagizáltam, de annyira ide illett….