Sokszínűség, változatosság, különféle vágyak, érdeklődések, kapcsolódások. Ezek vagyunk mi, nők. Nem csak arra gondolok, hogy egymástól különbözünk, hanem arra, hogy mindegyikünkben sokféle nő lakozik. Kik ők? Archetípusok, akiket a mitológiából ismert istennőkben felismerhetünk, ezért egyszerűbb, ha nevükön nevezzük őket.

Van bennünk Artemisz és Héra, Athéné és Démétér, Hesztia és Perszephoné – na és persze, Afrodité. Egyikünkben ez, másikunkban az az istennő él erősebben – van, hogy kislánykorunktól messziről felismerhető, de van, hogy később, csendben kap teret.

 

Artemisz lehetővé teszi számunkra, hogy férfi nélkül is egésznek érezhessük magunkat, önértékelésünk ne attól függjön, elnyertük-e egy férfi tetszését. Ez az istennő megtestesíti a szolidaritást,  védelmére kel a gyengébbeknek, az elnyomottaknak, érzékeny az igazságtalan bánásmódra. Artemisz, ha férjhez megy, egyenrangú és egyenjogú szövetséges. Elkerüli azokat a férfiakat, akik elvárják, hogy körülöttük forogjon a világ, de szívesen osztja meg szabadidejét a hasonló érdeklődésű férfival. Nagyon jó anya, gyermekei önállósodását szívvel-lélekkel támogatja, megtanítja, hogyan védhetik meg magukat, de anyaoroszlánként védelmezné őket, ha arra lenne szükség. Idősebb korában is aktív, testi és szellemi értelemben is, nyitott gondolkodású, kapcsolatban marad fiatalokkal, ez megóvja őt az öregedéstől. Artemisz működik bennünk, amikor kitűzött céljaink felé haladunk, lemerülünk a hivatásunkban, mozgalmas életet élünk, élvezzük a szabadságot.

Athéné igazi szépség, aki emellett világosan gondolkodó, önmagáért kiálló, gyakorlatias, bölcs nő.  A „szép mesterségek” istennője is, vagyis minden olyan művészet közel áll hozzá, aminek gyakorlati haszna is van. Ő él azokban a nőkben, akik saját kezükkel, türelmes munkájukkal szépítik a környezetüket, vezetik a háztartásukat. Remek tanárnők. Athéné józan felnőtt, a hagyományos normák képviselője – mint ilyen, gyakran áll egy férfi mellett ideális társként, tanácsadóként. Igazi támasz, érdeklődik férje munkája, előremenetele iránt, és szükség esetén segít stratégiai lépések tervezésében. Mivel a hagyományos szerepek híve, nem kívánja a férfitől, hogy házimunkát végezzen, ezeket ő maga ügyesen ellátja vagy megszervezi. Alig várja, hogy gyerekei felnőjenek, akiket önállóságra nevel. Athéné idős korában is aktív, közösségek tisztelt és szeretett összetartója.

Hesztia nem cselekvő, mint Artemisz, vagy stratéga, mint Athéné, de abban hasonlít hozzájuk, hogy önmagában kerek egész. Megáll a maga lábán, arra összpontosít, ami őt érdekli. Befelé figyel, intuícióra hallgat a világ megismerésében – egyedül szeret lenni, önálló és független. Hesztiát úgy ismerjük, mint a házi tűzhely őrzőjét – ő az, akinek a házimunka igazi feloldódás, önmegvalósítás, napi teendőinek elvégzése közben érzi magát harmóniában. Nem rendítik meg a drámai események, soha nem harcol, nem „bizonyít”, miután átélt jót-rosszat, úgy érzi magát jó, ahogy van. Fontos szerepe van a család összetartásában, a családtagok biztonságérzetének megteremtésében. Ő a „láthatatlan”, mindent elvégző, megbízható munkaerő, nyugalom és türelem sugárzik belőle. Hesztia a „jó feleség”, nincsenek ambíciói, nem rivalizál a férjével, hűséges és kitűnő háziasszony. Látszólag a férje árnyékában él, de valójában mindig megőrzi belső autonómiáját. Gyermekei felé elfogadó, gondoskodó, biztonságot nyújtó – lehetővé teszi számukra, hogy önmaguk lehessenek.

Ez a három istennő „érinthetetlen” – olyan értelemben, hogy mivel életük értelmét nem önmagukon kívül keresik, teljes egésznek érzik magukat, nem függnek mások ítéletétől, nem sebzi meg őket, ha mások bántják, lenézik, elhagyják őket.

Ellentétben velük, a következő három istennő sebezhető, sérülékeny – mert identitásuk és jólétük attól függ, hogyan alakulnak kapcsolataik azokkal, akikhez szorosan kötődnek.

Hérát, mint Zeusz feleségét ismerjük – ő a házasság védnöke: élete értelmét az adja, hogy feleség. Ha életéből hiányzik ez a törvényes státusz, akár mert még nem ment férjhez, akár, mert elhagyták vagy megözvegyült, kínzó fájdalmat él át.  Menyasszonyként sugárzó, esküvője hatalmas, élete középpontjában a férje áll, akit istenít és mindenkivel,  még gyerekeivel szemben is megvéd.  Mintafeleség, de ő az is, aki fúriaként üldözi azt, aki a férjére szemet vet (vagy azt hiszi). A tanulás, munka, hivatás csak másodlagos az életében – ha sikeres, de nincs férje, boldogtalan. Életműve a házassága, érett korában attól függ boldogsága, hogy ez hogy sikerült: sütkérezhet-e az erős és hatalmas férj oldalán. Anyaként gondoskodó, támaszt nyújtó, de csak addig, amíg gyerekei nem lázadnak az apjuk ellen.

Démétér az anya őstípusa, aki mindenek előtt anyaságra vágyik, ez teszi boldoggá és értelmessé az életét. Nagyvonalú, bőkezű – ha nem lehet saját gyermeke, mindenképpen megtalálja a módját, hogy másokéról gondoskodjon. Akkor érzi jól magát, ha etethet másokat – ha kertes házban él, termékenysége a konyhakertben is meglátszik: termeszt, befőz, süt-főz. Ha nem ételt, akkor lelki, szellemi vagy spirituális táplálékot ad, bőkezűen, viszonzás nélkül. Ahogy nőnek a gyerekei, úgy kaphatnak tőle először fizikai ellátást, majd érzelmi támaszt, megértést, végül felnőttkorukban bölcs tanácsokat. Erős, szilárd, hiszen csak így tud gyakorlatias, de érzelmekkel átitatott segítséget nyújtani. Hivatásként gyakran segítő szakmát választ. Férjhez elsősorban azért megy, hogy gyermekeinek apja legyen – de hajlamos a férjét is gyerekként kezelni. Sokszor kihasználják mind érzelmileg, mind anyagilag. Gyerekei kiröpülése veszélyes időszak: hajlamos kórosan ragaszkodni hozzájuk – ha csak nem talál időközben más teret, ahol gondoskodását kiélheti.

Perszephoné az anyja lánya: ez a lényege.  Jó kislány, engedelmes, óvatos, legfőbb vágya, hogy az anyja meg legyen vele elégedve. Felnőtt korában is önállótlan, hajlékony, hajlamos olyanná válni, amilyennek a mellette lévő társ szeretné látni. Fiatalos, olyan, mintha élete végéig kislány maradna: nem kötelezi el magát hivatás mellett, mintha nem igazán tudná, mivé legyen, mindig várna valamire. Egyéni módon szeret dolgozni, nagy karrier-céljai nincsenek, de megtalálhatja önmagát valami művészeti tevékenységben. Házassága gyakran nem választás, hanem sodródás – egy férfi erősebb akarata, vagy  a társadalmi elvárás hat rá. Előfordulhat, hogy élete végéig anyja és férje hatása között vergődik. Amikor gyermeke születik, vagy erősebb anyja, vagy erősebb természetű gyereke határozzák meg, hogyan viselkedjen anyaként.

A hetedik istennő egyik csoportba sem tartozik, vagy inkább mindkettőbe: beteljesült kapcsolatokat köt, ellenállhatatlan hatásával átváltoztatja a másikat, de mivel minden kapcsolata kölcsönös szenvedélyen alapul, nem sérülékeny, nem válik soha férfiak áldozatává, mindig azt teszi, amihez kedve van.

Afrodité minden nő, aki szerelmes: ha ez kölcsönös, mindketten az ő fényében élnek – szebbek a színek, finomabbak az ételek, intenzívebbek az élmények. Ez az az átváltoztatás, amire csak ez az alkimista istennő képes. Megnyilvánul minden teremtő alkotási folyamatban, a másikra való teljes odafigyelésben, az „itt és most”-ban való elmerülésben.  Olyan hivatás való neki, ami érzelmi bevonódást is kíván, kreativitást igényel, érdekes, változatos. A nő, akiben Afrodité él, nem feltétlenül külsőleg vonzó, feltűnő, de amikor valaki a közelébe kerül, megérzi a kisugárzását. A férfi, akit választ, nem feltétlenül alfa-hím, de érzékeny, érzéki, szenvedélyes. Ha csak Afrodité aktív valakiben, nehéz monogámiában maradnia – de bármelyik istennő mellett élve, élettelivé teszi a házasságot. Szereti a gyerekeket, és azok őket, mert elismerő, elfogadó figyelmét érzik. Ahogy a férfiak, a gyerekek is okosnak, erősnek, szépnek érzik magukat mellette. Ez a figyelem azonban könnyen másfelé fordul – és a gyerekek rögtön megérzik, hogy Afrodité mamájuk már nincs velük. Mivel alapvetően mindenben talál jót és szeretnivalót, keresi és élvezi az élet örömeit, az Afrodité-nő idős korában is maga köré vonzza az embereket, és élményekkel teli öregkor vár rá.

Ma azt kívánom a Nőknek, hogy sikerüljön felébreszteni és megszeretni magunkban az összes istennőt! Ne higgyük el, hogy csak egyféleképpen lehetünk nők – és fogadjuk el, ha egyik vagy másik archetípus erősebben él bennünk.

 

/Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők c. könyve alapján/