Életstratégiák 60 körül

Amikor már benne vagy az idős korban, szemben azzal, amikor még kívülről tekintettél rá, az öregedéstől való félelem elmúlik. Észreveszed, hogy még mindig ugyanaz vagy – vagy éppen hogy még inkább az.
(Jane Fonda)

Értelmes és örömteli időskor

A legismertebb személyiségfejlődési elmélet szerint 60 éves korunk körül hasonló identitásválságot élünk meg, mint kamaszkorunkban: válaszolnunk kell a „ki vagyok én?” kérdésre. Innentől a feladatunk összegzéssel, életünkre való visszatekintéssel készülni a halálra.
De egyre magasabb kort érünk meg. 55-60 éves korunkban előttünk állhat még életünk egyharmada. Testi-lelki egészség, érzelmi harmónia, boldogság vagy hanyatlás, magány, depresszió vár ránk?

Szerintem inkább arra kell tudatosan készülni, milyen lesz a következő 10-20-30 év.


Az én fókuszomban az 55-65 év közöttiek lelki egészsége áll: ekkor alapozzuk meg életünk utolsó szakaszának minőségét. Hivatásom, hogy ebben az életszakaszban lévő embereket hozzásegítsem ahhoz, hogy értelmes, tartalmas, egészséges időskort építsenek maguknak.


Dr. Bozsár Gabriella

Problémák és megoldások

Néhány példa élethelyzetekre, amikor segíteni tudok:

  • „Nincs kivel megbeszélnem, ami nyugtalanít.” – magány, beszélgetőtárs hiánya.
  • „Látszólag rendben vagyok, de mégis, valami nem stimmel.” – életközépi válság dilemmái.
  • „Menjek vagy maradjak?” – hivatás váltás középkorúan.
  • „Üres a ház nélkülük.” – kirepültek a felnőtt gyerekek…
  • „Egyre több a veszteségem!” – szülők halála, barátok elvesztése, egészségromlás.
  • „Ki leszek én a munkám nélkül?” – készülés a visszavonulásra.
  • „Innentől már csak a hanyatlás vár rám?” – az öregedés fájdalmas érzése.

Miért ezzel foglalkozom, és miért forduljon hozzám?

Úgy éreztem, hogy mi, az 55-65 körüliek mintha kiesnénk a fejlesztő-segítő szakemberek érdeklődési köréből. Foglalkoznak a karrierépítéssel, párkapcsolattal, életközépi válsággal, gyerekneveléssel. Más szakemberek foglalkoznak a 70-80 éves idősek problémáival. De mi van közben? Hogyan lehetne elérni, hogy jobban éljünk 70-80 éves korunkban? Ez érdekelt.

Magam is ebben a helyzetben vagyok, tehát saját magamon érzem a változást, gondolkozom a felmerülő dilemmákon, átérzem a félelmeket, de meglátom a lehetőségeket is a jövőben. Még nem érzem magam öregnek, de el kell fogadnom, hogy már nem tehetek meg akármit, amit fiatalon. De megtehetek még sok mindent, magamért. Alaposan beleástam magam az 55-65 évesek lelki problémáiba, életérzéseibe, és a lehetséges segítségek témájába. Fókuszomban eleinte a nyugdíjba vonulás, mint fontos életszakasz-határ és identitásválság állt, de ahogy kutakodtam, kiderült, hogy az öregedéstől való szorongás annyira áthatja ezt az időszakot, hogy ezzel is foglalkozni kell.

Ezzel az érdeklődéssel, felismerésekkel, saját tapasztalatokkal és az összegyűjtött tudással vágtam bele coachként és Bach virágterápiás tanácsadóként két új módszer megtanulásába: így lettem 64 évesen mentálhigiénés segítő szakember és fél évvel később Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista. Így most valóban személyre szabott módon tudok segíteni a hozzám fordulóknak.

Legújabb írásaim a Tudástárból...

új utak

Új utak nyugdíjazás után 1.

Egy, Észak-Amerikában 2019-2022 között lefolytatott kutatás eredményeiről szeretnék írni, mert szerintem nagyon fontos dolgokat mutat meg, amiket minden nyugdíjasnak és […]

Tovább

Fejlődés egy életen át

Az élet utolsó szakasza nem hanyatlás: Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete óta tudjuk, hogy komoly feladatot kell megoldanunk. Az éveket nem tudjuk […]

Tovább

Időskori szerepeink

A visszavonulás, nyugdíjazás kapcsán többször szó esik a szerepek megváltozásáról. Miről van szó tulajdonképpen? Társadalmi szerepek Az élet tulajdonképpen olyan, […]

Tovább
időskori magány

Magány időskorban

Mintegy 130 órányi mélyinterjút folytattak angol és ausztrál kutatók 80 idős emberrel arról, milyennek élik meg a magányt, az egyedüllétet, […]

Tovább

Utak és módszerek

Élethelyzettől és a céltól függ, melyik utat érdemes választani. Az egyéni igények és a személyes jellemzők alapján választunk.

Célom, hogy a módszereket mindig a kliens érdekében, és ne öncélúan használjam.

Mentálhigiénés konzultáció

A mentálhigiénés konzultációk segítenek tisztábban látni, megérteni saját motivációit, viselkedését, szerepét élete alakulásában. Tisztulhat a kép, hogy mire van szüksége, felismerheti valódi érzéseit és vágyait.

Részletesen: https://www.bozsargabriella.hu/szolgaltatasaim/mentalhigienes-segito-beszelgetes/

Life coaching

A coaching segít megvalósítani azt az elhatározását, hogy változást akar az életében, a gondolkodásában, a viselkedésében.  A coach nem megoldást nyújt, hanem olyan eszközöket használ, amelyek segítségével az ügyfél saját maga jut el a következtetésekig, saját megoldásáig, amit a gyakorlatba átültet.

Részletesen: https://www.bozsargabriella.hu/szolgaltatasaim/coaching-60-korul/

Gyászfeldolgozás Módszer®

A Gyászfeldolgozás Módszer® egy önsegítő cselekvésprogram, aminek a végén természetesen, tabuk és fájdalom nélkül tud beszélni veszteségéről, megkönnyebbülhet, jó érzéssel tud emlékezni. Eddig feldolgozatlan gyásza ezután nem fogja gátolni örömre való képességét, kapcsolatainak kiteljesedését.

Részletesen: https://www.bozsargabriella.hu/szolgaltatasaim/gyaszfeldolgozas-modszer/

Bach virágterápiás tanácsadás

Régebb óta fennálló vagy frissebb érzelmi kibillenések, a mindennapi életet zavaró negatív lelkiállapotok – félelem, aggódás, bizonytalanság, magány, bűntudat – esetén segít ez a szelíd módszer. Lelki egyensúlyt, belső békét, cselekvőképességet hozhat el a virágesszenciák keveréke, amit egy személyes beszélgetés alapján állítok össze.  

Részletesen: https://www.bozsargabriella.hu/szolgaltatasaim/bach-viragterapia/

Blog

Weboldalunk személyes adatokat nem tároló sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás